Rá kellett jönnöm, a rádió az autóban nem működik kód nélkül, ami meg persze nincs sehol a papírok között. Persze aki ismer mondhatná, hogy attól, hogy kerestem, még épp ott is lehet. Ez igaz, de tény, hogy nem sokat segít ha ott van, de nem lelem. Ellenben találtam neten egy progit, ami megmondja, ha tudom a sorozatszámot (és még nem ütötték át valamelyik szervízben). Ehhez meg szét kell szedni a műszerfalat, szóval még nem érzem úgy, hogy kint lennék a vízből. Meg még a hónap vége előtt el akarom vinni szervízbe, csak, hogy otthagyjak sok-sok pízt, és nyugodtabb legyek. Még arra sem jöttem rá melyik nyári gumi szettet kéne megtartanom:
1. Michelin Energy XT2
2. Bfgoodrich profiler2
a második indul előnnyel, mert ez van rajta most. Akinek van valami nyomós oka miért is kéne az első kerékre szavaznom, az szóljon gyorsan, vagy hallgasson örökre.
Ádámék lakása alakul, már kifestették egy részét tegnap, jó festékszagban aludtam, sőt hatalmas komfort előrelépést tettünk (nem, még nincs net, illetve valami átszivárog a szomszédból), van lámpa a szobákban. Nos igen, az élet apró örömei, tudok elalvás előtt olvasni. A következő komfortfokozat valami kis szekrény vétele, amit majd át tudok vinni magamhoz, és addig is kipakolhatom legalább az alsóneműt a kofferból.
Az én lakásomhoz is megjött a szerződés, már aláírtam, csak egy-két részlet a kaucióval kapcsolatban nem világos. Most tényleg azt akarják, hogy nyissak egy új bankszámlát ehhez?!
Persze az egy újabb fél napot von el valamelyik szép munkanapomból, főleg, ha azt is komolyan gondolják, hogy St Gallenben kell ezt tennem. Jah, a cég akitől bérlem, valami töröké, szóval félő, hogy ezt a kauciót sem látom soha viszont.
Eddig minden olyan egyszerű volt itt a közigazgatásban, de most kezdenek a dolgok egy picit a fejem fölé csapni. Nah sebaj, az a probléma ami nem oldja meg magát, nem érdemli meg a figyelmemet.

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése