Lommel megint

Már megint lommeli túrákat teszek munkaidőben. Bár fárasztó, de ezeket szeretem, mindíg öröm együtt dolgozni olyanokkal, akik értik is mit miért csinálnak. Meg tényleg tetszik a hotel és környéke ott, kellemesen otthonos, egyszer még szívesen eltöltenék ott pár napot munka nélkül is, bár akkor valószínűleg hamar hiányoznának a hegyek, mer'hogy az bizony alföld, nem picit. Melónak is más, bármikor beülni az autóba, menni egy kört a handling-tracken, mint egész nap az irodában ülni, vagy meetingre járni.
Az elmúlt két hétvégén elmentünk kirándulni, csak ide, a ház mögötti dombokra. Azért hamar kiderült, hogy ezek a dombok is, hamar felette járnak az 1000 méternek. Pedig az ablakból ezek csak pici másai a mögöttük látható hegyeknek. Sajnos, mászni nagyon ritkán jutok el, nehéz időpontot egyeztetni, pedig Ralf beígért egy sziklát, olyan 8-10 kötlhossz magasat. Nem mondom, tartok tőle, hogy nem fogom bírni, de kit érdekel. Ádámékkal is elhatároztuk, hogy rendszeres kisebb-nagyobb túrákat teszünk, az élet szép.
Végre valahára olybá tetszik, tényleg végére értem a papírmunkának a költözés körül, és talán a következő hónappal, a bútorvásárlási project nagy részén is túl leszek, persze tutira lesz még ez-meg-az, ami nélkül nem élhetek.
Nem tudom mikor megyek haza, talán két hét múlva, ezen még gondolkodnom kell.

Bútorok

Megjöttek hétfőn az új bútorok, könyvespolc, ágy, és kanapé. Szóval, kezd szoba formát ölteni a nappali, és a háló is (majd egyszer teszek fel képet, hátha valakit érdekel). Sajnálatos módon nem vettem észre, hogy az ágyhoz a deszkákat külön kell rendelni, így az még nincs, alszom továbbra is a földön a felfújható matracon. Nem tudom igazából miért nem a kanapén, ha már az Bettsofa, talán csak a megszokás miatt. Mindenesetre, holnap, ha esik megpróbálok elmenni az ágydeszkákért, és akkor már átköltöztetem az ágyra a matracomat, azt nevezném én kényelemnek. A másik lehetőség, ha az idő engedi, hogy egy helyi kollégával elmegyünk sziklára. Ez sem rossz, gond nélkül üti az ágyban alvás lehetőségét. Ez utóbbit egyrészt a hétvégén, másrészt tegnap egy céges össznépi meeting keretében úgyis megtapasztaltam. A meeting jó volt, csak kicsit elkeserítő látni, hogy kedves kollégáim sokkal inkább lovagolnak a szavakon, mintsem értenék a konkrét problémákat, rosszabb esetben magát a rendszert (persze az is lehet, ez a kettő együtt jár). Nekem szerencsére sikerült megszabadulnom az előadás megtisztelő lehetőségétől, csak mint csendes szemlélő voltam jelen, majd mai napot azzal töltöttem, hogy megpróbáljam rendbetenni a nagyszájúak által okozott féreértéseket a projectben. Persze az a kisebbik baj, ha úgy csinálnak hülyeséget, hogy tudunk róla. :-P
Hétvégén a kokszossal hazamentem, egy osztálytalálkozó apropóján. Jó volt a régi arcokat látni, látni, hogy még élnek és haladnak ők is az élet országútján (persze ott sem mindenki tudja, előre-e). Sajnálom, hogy voltak akik nem jöttek el.
Jó volt ugyanúgy, látni a barátokat, mind az osztálytalin, mind másutt, és persze nem utolsó sorban, a családot is.
Kokszos jól teljesített, kifelé 7.2 volt az átlagfogyasztás, ami otthon, a kis utakon szépen felugrott 8 körülre, visszafelé, lefelé az alpokból meg lement egészen 7-ig. Szóval, azért jó kis autó ez, csak kihúzzuk együtt egy darabig...

A kis kokszos

Tegnap elvittem a kocsit egy általános felülvizsgálatra, mielőtt nekiindulok a hosszú útnak. Előtte ugye, két héttel egyeztettem az időpontot, ami után fél órával fel is hívtak, hogy az mégsem jó, elnézték, így született a tegnapi időpont. Ez azért fontos, mert mutatja, hogy tényleg van, jó telefonszámuk hozzám.
Szóval tegnap elvittem, reggel készségesen átvették, megígérték, hogy csekkolják, mit mennyiért kell cserélni, meg minden, oszt felhívnak. Sőt, azt is felajánlották, elvisznek kocsival a melóhelyre, szerencsére én ezt már korábban leegyeztettem Ádámmal, aki szépen fel is vett, és bevitt dógozóba. Kettő körül már tűkön ültem, ha valamit rendelni kell, akkor hogy lesz az itt holnapra, ha még meg sem rendelték, szóval felhívtam őket. Közölték (itt pontatlanságok lépnek életbe a nyelvi nehézségek miatt, a srác sajna nem beszél sokkal jobban angolul, mint én németül), hogy az első futómű kuka, annyira elkorrodált. Hát van hangja, ezt nem tagadhattam, de, hogy tropa lenne, az meglepett, és mi tagadás raccsra is vágott, szépen. Magamba zuhantam, és melléestem. Mindeneserte megkérdeztem biztonságos-e vezetni, azt mondták, nyugodtan, de a műszakin nem fog átmenni, a javítás, meg drágább a kocsinál. Mondtam azért csináljuk meg a kötelező szervíz részét. Oszt megint vártam, hogy hívjanak. Fél hatkor, mer'hogy háromnegyedig vannak nyitva, megint rájuktelefonálok, hogy azzal hogy állnak. Aszondják, nem nézték meg, mert nem tudják mikor lesz a műszaki. Én ugyan nem látom az összefüggést eközött, meg, hogy azt mondam csinálják azért meg, de fogjuk rá, nyelvi nehézségek. Ekkor még megbeszéltük, másnap reggel beugrom, hogy megnézzem miért is sírnak, meg, hogy egyeztessük a továbbiakat. Másnap (ma), Ádám Münchenbe ment, szóval, ahhoz, hogy bejussak, iszonyat korán kellett kelni, de ez van. Szerencsére, egy jó régen külföldre szakadt hazánkfia felajánlotta, hogy eljön velem, így nem sokkal nyitás utánra odamentünk, és jól alánéztünk, némi verbális információcserével együtt. Kiderült, ami tropa, az az alváz. Valóban itt ott, szépen elkorrodált. De állítják, biztonságos, és én is úgy érzem, egy olyan vastag zártszelvények ez még nem árt. A futóműnél egy gumi nyikorog, amit 500CHF lenne cserélni, szóval, inkább nyikorogjon. Johann, a kollégám, megjegyezte, WD-40, mindenen segít. Ezután leegyeztettük megint, hogy csinálják meg a kötelező szervízt, és bólogattam, majd a nap folyamán meg is csinálták. Ott is hagytam egy jó valag pénzt, de van pöcsét mindenütt a szervízkönyvben, ahol kell, sajna az új bordásszíj egy picit visít, de annyi baj legyen, majd összekopik.
Szóval reszkessetek, holnap megyek haza.

A szemét

Na, erről még nem írtam. Perdig érdekes, hogy ezek a svájciak hogyan oldották meg a válogatás dolgot. Alapvetően a szemétbe, csak az éghető dolgok kerülhetnek, például a levárosüveg már nem. Azt el kell mosni, és úgy elvinni egy gyűjtőhelyre. Ilyen még az alumínium doboz (sörös), és az éghetővel nem összeegyeztethető kartonpapír is. Ez utóbbit szépen fel kell darabolni, összekötözni, és így elvinni az átvevőhelyre. A normál konyhai hulladékot, meg egy előre megvásárolt officielle zacskóba rakni, így mindenki pont annyit fizet, amennyit szemetel. Persze lehet normál zacskóba is rakni, de arra matricát kell rakni, méretének megfelelően.
Persze egyes kollégáim annyira magyarok, hogy inkább hazaviszik. :-)
Mindenesetre érdekes, hogy az, hogy a nem normál konyhai hulladékot ingyen leadhatod, míg a többiért fizetni kell, mennyire erős kényszert ró a helyiekre. Persze, ez általánydíjjal itt sem működne szerintem.

A közigazgatás csodái

Na igen, az itt is van azért. Például, ma reggel bejelentkezni mentem a rebstein-i Gemainde-ba. Ez idáig nem is volt gond, az érdekes, hogy semmi bizonyítékot nem kértek, hogy tényleg ott lakom, ahová bejelentkezem, és az Altstätteni kollégáikkal ellentétben megtartották maguknak a B-Ausweis-t (ott két héttel korábban, csak egy pöcsétet nyomtak rá, oszt kész).
A másik érdekesség tegnap ért, egy helybéli ritkaságszámba menő élelmiszerüzletben, ami vasárnap is nyitva volt. A kislány a végén megkérdezte, kérek-e blokkot (persze kétszer kellett kérdeznie mire megértettem, de a második már hoch-deutsch volt). Mondtam nem, erre mosolyogva a kezembe nyomott egy csokit. :-)
Valamint ha nem tűnt még föl valakinek, módosultak a blog színei. Lehet értékelni. Adok is 3 lehetőséget:

1. A színek pöpecek.
2. A színek a kutyat sem érdeklik.
3. A színek jók, de mi a francnak irkálsz itt össze-vissza.