Szóval, voltunk mászni. Ádám feleségének a báttyával, Szilárddal. Minthogy Ő hívott, az útvonalválasztás is rá esett. 150m, 4essel indul utánna 3asok.
Előtte, azért, ismerkedés céljából, egy kisseb 20mes falat is megmásztunk, majd ezen sikereken felindulva, először alulról lestük meg a kinézett helyet, itt megint csak nőtt az önbizalmunk, nem néz ki ez olyan vészesnek. Neki is indultunk, Szilárd mászott elő az első kötélhosszon, szépen felért, majd én is. A következő kötélhosszon én mászom elő, ugye a leírás szerint, már csak 3-as, nehogy már szégyent valljak. De én azért csak szívom a fogam, itt egy kitettebb mászás, de messze még a következő nittfül, oda meg hogy a francba lehet feljutni. No, végül azért ezen is túljutunk, de egyszer bele kellett kapaszkodnom a köztesbe, mert hát mást nem igazan találtam. Aztán tényleg egy könnyebb szakasz, a kötél már-már csak ezért kell, mert alattunk azért mélység van. Utána egy könnyebb szakasz, a kötelet is csak húzzuk magunk után. A következő sziklafal alatt rövidebb tanakodás, de úgy döntünk, az első stand-ig felmegyünk, oszt ott döntünk a hovatovábbról. Ez sem egyszerű, de fent vagyok, aztán jön Szilárd, és eldöntjük, le is kell jutni, jobb lesz itt visszafordulni. Lefelé a könnyebb szakaszon kerülünk kisebb bajba, mert bár a könyv szerint elégnek kéne lennie a kötélnek, de mégiscsak hiányzik alattam még 10-15 méter az alsó biztosítás miatt. No, heveder elő, köztes stand, majd egy beépített kötélgyűrű segítségével mind anyagi, mind eszmei veszteség nélkül leérek. Innen már tényleg ereszkedés, csak az alján egy figyelmeztetés, hiba lett volna továbbmennünk, mert a kötél kihúzásakor nem vettük észre a csomót, ami így szépen el is akadt a krabínerben szóval Szilárd újra felmászott az eslő stand-ig. Onnan már csak egy óra gyalog. Kocsiba, haza, sör, kád, pihi. Szilárd hív, nem hagyta nyugodni a sok eltérés, megnézte a könyvet még egyszer, hát nem azt másztuk amit terveztünk, az eleje négyes, utána ötös, majd hármas, aminek a közepén visszafordultunk, meg megintcsak 5-ös nehézségi fokú. Így utólag, csak gratula magunknak, de ha előre tudom, lehet el sem indulok. :-P
De, a büszkeség marad, túl vagyok életem első több kötélhosszas mászásán (a visszafordulásig 120m), és még a felelősségtudatom is a helyén van, nem forszíroztuk, amit nem kellett volna. Azt hiszem, talán erre vagyok a legbüszkébb.
Az idő szép volt, napsütés, jól le is égett a lábam.
Előtte, azért, ismerkedés céljából, egy kisseb 20mes falat is megmásztunk, majd ezen sikereken felindulva, először alulról lestük meg a kinézett helyet, itt megint csak nőtt az önbizalmunk, nem néz ki ez olyan vészesnek. Neki is indultunk, Szilárd mászott elő az első kötélhosszon, szépen felért, majd én is. A következő kötélhosszon én mászom elő, ugye a leírás szerint, már csak 3-as, nehogy már szégyent valljak. De én azért csak szívom a fogam, itt egy kitettebb mászás, de messze még a következő nittfül, oda meg hogy a francba lehet feljutni. No, végül azért ezen is túljutunk, de egyszer bele kellett kapaszkodnom a köztesbe, mert hát mást nem igazan találtam. Aztán tényleg egy könnyebb szakasz, a kötél már-már csak ezért kell, mert alattunk azért mélység van. Utána egy könnyebb szakasz, a kötelet is csak húzzuk magunk után. A következő sziklafal alatt rövidebb tanakodás, de úgy döntünk, az első stand-ig felmegyünk, oszt ott döntünk a hovatovábbról. Ez sem egyszerű, de fent vagyok, aztán jön Szilárd, és eldöntjük, le is kell jutni, jobb lesz itt visszafordulni. Lefelé a könnyebb szakaszon kerülünk kisebb bajba, mert bár a könyv szerint elégnek kéne lennie a kötélnek, de mégiscsak hiányzik alattam még 10-15 méter az alsó biztosítás miatt. No, heveder elő, köztes stand, majd egy beépített kötélgyűrű segítségével mind anyagi, mind eszmei veszteség nélkül leérek. Innen már tényleg ereszkedés, csak az alján egy figyelmeztetés, hiba lett volna továbbmennünk, mert a kötél kihúzásakor nem vettük észre a csomót, ami így szépen el is akadt a krabínerben szóval Szilárd újra felmászott az eslő stand-ig. Onnan már csak egy óra gyalog. Kocsiba, haza, sör, kád, pihi. Szilárd hív, nem hagyta nyugodni a sok eltérés, megnézte a könyvet még egyszer, hát nem azt másztuk amit terveztünk, az eleje négyes, utána ötös, majd hármas, aminek a közepén visszafordultunk, meg megintcsak 5-ös nehézségi fokú. Így utólag, csak gratula magunknak, de ha előre tudom, lehet el sem indulok. :-P
De, a büszkeség marad, túl vagyok életem első több kötélhosszas mászásán (a visszafordulásig 120m), és még a felelősségtudatom is a helyén van, nem forszíroztuk, amit nem kellett volna. Azt hiszem, talán erre vagyok a legbüszkébb.
Az idő szép volt, napsütés, jól le is égett a lábam.
